Zöldborsósaláta csirkemájjal recept

Hozzávalók: 

12 db csirkemáj (szív nélkül), 4 evőkanál vaj vagy olivaolaj, 50 dkg mirelit zöldborsó (zsenge!), egy felezett citrom leve, tej, 1 nagy fej vöröshagyma, majoranna, 1 teáskanálnyi finomra metélt petrezselyem, őrölt bors, só.

Előkészítés:
a) a májakatt előző este megtisztítjuk, félbe vágjuk és tejben áztatjuk a másnapi felhasználásig.
b) a hagymát a felhasználás előtt néhány órával felkarikázzuk és besózzuk

Elkészítés:
A csirkámájdarabokat felforrósított, két evőkanálnyi zsiradékon, kevéske víz és majoránna hozzáadásával puhára pároljuk. A zsenge zöldborsót puhulásig pároljuk kevéske zsiradékon egy másik edényben, majd megszórjuk metélt petrezselyemmel. Hagyjuk mindkettőt kihűlni.

Egy salátástálba mindkét edény tartalmát öntsük bele, majd adjuk hozzá a lemosott hagymakarikákat. Keverjük össze, s locsoljuk meg a fél citrom levével, sózzuk, borsozzuk. Némi metélt petrezselyem is kerülhet a tetejére. Kb. másfél órán keresztül hagyjuk az ízeket összeérni.

Egyszerű baklava recept (bolgár baklava)

A tészta hozzávalói és elkészítése:

0,5 liszt, 0,5 kg tisztított libaháj, 2 tojássárgája, egy teáskanálnyi ecet, só.
A hájat ledaráljuk. Négy részre osztjuk a lisztet. Az egyik részt összegyúrjúk a hájjal, a többit a tojássárgájákkal, egy csipet sóval, az ecettel és annyi vízzel, hogy közepesen lágy legyen a tészta. Kinyújtjuk, közepére a hájjal gyúrt tésztát fektetjük, becsomagoljuk, majd ismét kinyújtjuk. Háromrét hajtogatjuk. (Ezt a tésztát pogácsához is felhasználhatjuk!)

A töltelék hozzávalói és elkészítése:
30 dkg darált dió, 10 dkg cukor, 2 tojásfehérje, kb. 50 dkg cukor a sziruphoz.

Habbá verjük a tojásfehérjéket, majd elkeverjük a darált dióval és a cukorral. Vékonyra nyújtjuk a hájas tésztát, majd négyzeteket vágunk ki ebből. Mindegyikre egy-egy halom diótöltelék kerül. Félbehajtuk őket és sütőlemezen egymás mellé fektetjük azokat, ezután pirosra sütjük a sütőben. Amíg sülnek, 50 dkg cukorból és fél liter vízből nagyon sűrű cukorszirupot főzünk, majd a kisült baklavákat ebbe mártogatjuk. Tányérra téve tálaljuk, hidegen. 

Eperlepény recept (egyszerű sütemény)

Hozzávalók:

30 dkg liszt, 20 dkg sütőmargarin, 15 dkg kristálycukor, 4 tojás, csipetnyi só, 1 kg apró földieper.

Elkészítés:
A margarint habosra keverjük, hozzáadunk 5 dkg cukrot, majd egyenként a tojás sárgáit, egy csipetnyi sót és a lisztet kanalanként. Alaposan összedolgozzuk, s egy órát a hűtőszekrényben pihentetjük. 1-1,2 cm vastagságúra kinyújtjuk, majd egy nagy tepsibe terítjük és világossárgára sütjük a sütőben. A sütés ideje alatt a tojásfehérjéket kemény habbá verjük, beleadagolunk 10 dkg cukrot, aztán a szamócát, majd a krémet a világos tésztára kenjük egyenletesen. Visszatoljuk kb. 15 percre a meleg sütőbe, de a készülék fokozata legyen alacsony: a tojásfehérjés habnak száradnia kell, mintsem sülnie. Mikor kihűlt, csak akkor szeleteljük.

Szilvásváradi töltött pisztráng recept

Hozzávalók:

4 pisztráng (kb. 1 kg), 20 dkg libamáj (esetleg kacsamáj), őrölt bors, egy üveges lecsó fele, só, sertészsír.

Elkészítés:
A libamájat elkaparjuk és megsütjük kevés (liba)zsíron és összekeverjük a lecsóval. Megsózzuk és megborsozzuk, majd a megtisztított, besózott pisztrángok hasába töltjük. A halakat zsírral megkenjük és alufóliába csavarjuk, s sütőben átsütjük. 

Tálalás forrón, petrezselymes (új)burgonyával körítve.

Hortobágyi rakott hal recept

Hozzávalók:

Kb. 1 kg pontyfilé, 1 kg burgonya, két vastag csík füstölt szalonna, 3 nagyobb fej vöröshagyma, 5 dkg zsiradék, só. 

Elkészítés:
A krumplit megpucoljuk és vékony karikákra vágjuk. Az egyik felét egy zsiradékkal kikent sütőedény aljára rakjuk, megsózzuk, majd ráfektetjük a halszeleteket. Befedjük a krumpli másik felével, ráhelyezzük a beirdalt szalonnaszeleteket, a felkarikázott hagymát és megkenjük a tetejét kevés zsírral, enyhén megint megsózzuk. Az ételt mérsékelt lángon sütjük a sütőben, de az utolsó 10 percre kapcsoljuk rá a grillfokozatot, vagy vegyük föl a lángot, így a teteje piros lesz.

Gombás birkaleves recept

Hozzávalók:

1 kg csontos báránycomb, 10 dkg füstölt húsos szalonna, 20 dkg gomba, 2 dl vörösbor, 1 fej vöröshagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 mokkáskanál őrölt pirospaprika, só, őrölt bors, 5 dkg sertészsír, 10 dkg lebbencstészta.

Elkészítés:
A birkacombot megtisztítjuk, feldaraboljuk és egy éjszakára enyhén ecetes vízbe tesszük. 

A megtisztított, felkockázott vöröshagymát 1 evőkanál zsíron aranysárgára pirítjuk, majd hozzáadjuk a pirospaprikát és elkeverjük. Rátesszük a húst és gyakori keverés mellett kifehérítjük. Megsózzuk, borsozzuk, kevés vizet öntünk rá, majd fedő alatt pároljuk. Ha már félig puhák a combdarabok, rákerül a vörösbor, a kis kockákra vágott szalonna, a karikára vágott gomba, a zúzott fokhagyma és kb. 1,5-2 liternyi víz. Az egészet készre főzzük. 

Egy evőkanálnyi zsíron megpirítjuk a lebbencstésztát, majd a levesbe főzzük.

Tálalás előtt (ízlés szerint) egy-egy kiskanálnyi tejföl is kerülhet a leveses tányérok aljára.

Párolt karalábé recept

Hozzávalók:

60-80 dkg zsenge, nem fás karalábé, egy fél db húsleveskocka, 10 dkg vaj, só, némi petrezselyemzöld. 

Elkészítés:
A karalábét meghámozzuk, megmossuk és 1x1 cm-es kockákra aprítjuk. Forró vajra helyezzük őket és felöntjük 1,5 dl vízzel. Forrásnál belehelyezzük a szétmorzsolt húsleveskockát és lassú tűzre kapcsolunk, így pároljuk a zöldséget. Amikor a karalábé megfőtt és a leve is elpárolgott, megszórjuk kevéske finomra metélt petrezselyemmel. Sültek mellé kiváló köret.

Egyszerű disznósajt recept

Hozzávalók:
1 nagy sertésfej, 1 sertésnyelv, 1 bendő, 1 evőkanálnyi só, majoranna, pirospaprika, őrölt bors, 8 nagy cikk fokhagyma, 1 babérlevél, 1 vöröshagyma.

Elkészítés:
A fejhúst és a nyelvet megtisztítjuk, majd egészben egy nagy fazékban feltesszük főni a hagymával és a babérlevéllel. A víz lepje el a hozzávalókat. Főzzük nagyon lassú, éppen csak gyongyöző vízben addig, amíg meg nem puhulnak.

A fejet és a nyelvet apró, vékony csíkokra vágjuk, ízesítjük a fűszerekkel, hozzáadjuk a pépesített fokhagymát és pár kanál főzővizet öntünk rá. Ezután alaposan összekeverjük és lefedve állni hagyjuk. Majd leszűrjük, és annyi levet adunk hozzá, hogy sűrű, pépszerű masszát kapjunk. 

Alaposan átmosott, készen kapható (sózott) bendőbe (hólyagba) töltjük, de ne legyen túl feszes, tömör, kemény a bendő! Bevarrjuk és másfél órát főzzük a disznófej főzővizében, lassú tűzön. (Érdemes némi fokhagymát és pár szem szemes borsot tenni még a főzővízbe.) Még forrón kivesszük a léből és két vastag deszka közé tesszük, nehezéket helyezünk a felső deszkára. Így hagyjuk fél napot, hűvös helyen.

Tároljuk hűtőszekrényben, s néhány napon belül fogyasszuk el.

Tipp:
Ha lehetőségünk van rá, akár fel is füstölhetjük, így tovább eláll.

Almás libasült recept

Hozzávalók:

1 fiatal, kisebb liba, 6 savanykás alma, 1 kanál liszt, só, majoranna.

Elkészítés
A megtisztított libát kívül-belül megsózzuk és bemajorannázzuk, hasüregébe tesszük a nem meghámozott almát. Összevarjuk, a szárnyast tepsire tesszük, s előmelegített sütőben, közepes lángon, a liba nagyjágától függően 2-3 órát sütjük, lefedetlenül. Az idő felénél megfordítjük a libát: a húst a mellére fektetjük. Egy másik tepsit fél liter vízzel megtöltve tegyünk a sütő aljára.

Amikor megpuhul a liba, feldaraboljuk, s némi libazsírból, lisztből és a hasüregben puhára sült almákból mártást készítünk, amelyet sóval és majorannával ízesítünk.

Tálalás: melegen, krumplipürével, a libadarabokra a mártást öntve.

Szerb csirkecsorba

Hozzávalók:

1 átlagos (kb. 1,5 kg-os) csirke, 1 fej vöröshagyma, 2 zöldpaprika, 3 paradicsom, 1 kis fej karfiol (30-40 dkg), 50 dkg krumpli, pirospaprika, só, 3 evőkanál napraforgó étolaj.

Elkészítés:
A hagymát az olajban üvegesre sütjük, meghintjük édes fűszerpaprikával, s a feldarabolt csirkét beletesszük. Ráöntünk 1 dl vizet és kb. 10-15 percig pároljuk. A paradicsomokat felnegyedeljük és hozzátesszük, a cikkekre vágott paprika és a rózsáira szedett karfiol is a csirke mellé kerül. Lefedve pároljuk, majd negyed óra múlva a hasábra vágott krumplit hozzáadjuk. Készre főzzük, s ha szükséges, némi vizet öntünk még rá. 

Különleges narancsos kacsa

Hozzávalók:

1 nagyobb, kb. 2 kg-os kacsa, 1 savanykásabb alma, 1 zeller, 5 dkg házizsír, 1 hagyma, 2 dl száraz fehérbor, 2 narancs leve (kb. 2 dl), 5 dkg kandírozott narancshéj, só, őrölt bors, 2 gerezd fokhagyma, petrezselyemzöld, egy evőkanál méz, étolaj

Elkészítés:
A kacsát alaposan megtisztítjuk, enyhén besózzuk, hasüregébe a félbe vágott alma, a kandírozott narancshéj, a darabokra vágott hagyma, két gerezd fokhagyma, némi felmetélt petrezselyem, illetve egy kisebb darab zeller kerüljön. Zsírral kikent tepsibe tesszük, felöntjük a narancslé nagy részével és a fehérborral. Kb. 80 percre forró sütőbe toljuk, a tepsit fedjük le alufóliával. Ezen idő alatt a mézet elkeverjük kevéske étolajjal, egy evőkanálnyi narancslével, borssal, sóval, majd a kacsát bekenjük ezzel a mázzal és pirosra sütjük, már fólia nélkül (lehetőség szerint grillező funkciót használva).

Tálaljuk párolt vöröskáposztával és krumplipürével.

Zöldséges nyúl zsemlegombóccal

Hozzávalók:

1 egész, kb. 1,5 kg-os házinyúl, 10 dkg füstölt szalonna, 1 vöröshagyma, egy nagy konzerves sűrített paradicsom (150 g), 1 kisebb zeller, 1 dl tejszín, 2 nem csípős zöldpaprika, 15 dkg mirelit vagy lecsöpögtetett konzerves zöldborsó, só, paprika, 3 babérlevél, petrezselyemzöld.

Elkészítés:
A nyulat kicsontozzuk, a csontokból és a fejből annyi vízzel, amennyi ellepi, sóval, babérlevéléllel levest főzünk. A nyúlhúst kockákra vágjuk, a szalonnát felvágjuk és kiolvasztjuk a zsírját, ebben megpirítjuk a hagymát, a csíkokra vágott paprikát, átsütjük benne a húst, megszórjuk sóval, pirospaprikával, hozzáadjuk a paradicsompürét, felengedjük húslevessel és fedő alatt pároljuk. Ha a nyúl már majdnem puha, hozzátesszük a finomra reszelt zellert, a zöldborsót és még 15 percig főzzük. Tejszínnel (liszt nélkül) behabarjuk, megszórjuk petrezselyemmel. Zsemlegombóccal tálaljuk.

Lebbencsleves

Hozzávalók:

30 dkg krumpli, 15 dkg lebbencstészta, 10 dkg húsos, füstölt szalonna, 1 nagyobb vöröshagyma, pirospaprika, só, őrölt bors.

Elkészítés:
A szalonnát felkockázzuk és megpirítjuk, majd a kiolvadt zsírból kiszedjük a szalonnát. A szalonnazsírban megfonnyasztjuk a metélt hagymát. Levesszük a tűzről és beleszórunk kb. egy teáskanálnyi pirospaprikát, visszatesszük a tűzhelyre és felengedjük kb. 1 liter vízzel. Megsózzuk és megborsozzuk, beleszórjuk a felkockázott krumplit. Külön edényben megpirítjuk a lebbencstésztát egy kis zsíron, ezt beleszórjuk a levesbe, puhára főzzük a burgonyát és a tésztát, végül visszatesszük a szalonnapörcöket.

Kevés tejföllel elkeverve is finom.

Pikáns borjúszeletek

Hozzávalók: 

8, egyenként kb. 8-10 dkg-os, zsírszegény marhahússzelet (borjúból finomabb!), 2 fej vöröshagyma, 5 dkg liszt, 1 nem csípős zöldpaprika, 1 közepes paradicsom, petrezselyemzöld, zellerzöld, egy pohár tejföl (175 g), kb. 1 dl étolaj, 1 húsleveskocka, só, bors, pirospaprika.

Elkészítés:
A húst klopfolóval kiverjük, megsózzuk, és hirtelen mindkét oldalát aranybarnára sütjük az olajban. A szeleteket kivesszük, s a megmaradt olajban a felkockázott hagymát némi pirospaprikával megsütjük, hozzáadjuk a húsleveskockát és felöntjök kb. 2,5 dl vízzel. Addig főzzük a folyadékot, amíg el nem kezd sűrűsödni. Ekkor visszatesszük a marhaszeleteket, beletesszük a felkarikázott paprikát és a héjától megszabadított paradicsomot. Alacsony fokozaton addig pároljuk, amíg a hús teljesen meg nem puhul. A húst ismét kivesszük, a szaftot pedig tejföl és liszt hozzáadásával besűrítjük. Amikor készen van, megízesítjük kevéske finomra metélt petrezselyem- és zellerzölddel, borssal. 

Tálaljuk a hússzeleteket leöntve a mártással, köretnek zöldséges rizs tökéletes.

Zöldséges bableves

Hozzávalók:

30 dkg tarkabab, 1 füstölt sertéscsülök (kb. 1 kg), 1 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyemgyökér, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 1 evőkanál házizsír vagy étolaj, 1 evőkanál liszt, pirospaprika, 1 pohár zsíros tejföl (175 g), 5 dkg zellergumó, majoranna, 2 cikk fokhagyma, 2 babérlevél, só, ecet.

Elkészítés:
A babot előző este beáztatjuk hideg vízbe, amelybe kevés szódabikarbónát is tehetünk. Másnap a füstölt csülköt alaposan megmossuk és a fekete foltokat lekaparjuk róla, ha nem lenne tiszta. Odatesszük főzni kb. 2 liter vízben. Amikor félig megpuhult, hozzátesszük a megtisztított, apróra kockákra vágott répát, gyökeret és zellergumót. A puha csülköt érdemes kivenni a fazékból és feldarabolni.

A babot külön edényben, 1 babérlevél hozzáadásával puhára főzzük, majd leöntjük a levét és hozzátesszük a csülökhöz.

A zsíradékból, lisztből, a felkockázott hagymából és pépesített fokhagymából barna rántást készítünk, megszórjuk némi pirospaprikával, felengedjük 1 dl vízzel. Ezután hozzáadjuk a leveshez, beledobunk egy babérlevelet, átforraljuk a levest. Utólag sózzuk, borsozzuk, majorannához, s elkeverjük benne a tejfölt. Ízlés szerint ecetezzük.

Táplálóbbá tehetjük némi csipetkével vagy egy-két szem burgonya kockáival is.

Húsvéti nyúlsaláta

Hozzávalók:

3-4 db nyúlcomb, 4-5 db szardella, 2 közepes méretű savanyú uborka, 1 savanykás alma, 1 apró fej vöröshagyma, 1 pohár (175 g) tejföl, 4 keményre főtt tojás, só, őrölt bors, ecet, olivaolaj, mustár, 1 babérlevél, étolaj.

Elkészítés:
A megtisztított nyúlcombokat előző este vastagon bekenjük mustárral és a hűtőszekrényben tároljuk a felhasználásig. Másnap lemossuk a mustárt, megsózzuk, némi étolajon, kevés víz hozzáadásával puhára pároljuk (a babérlevelet tegyük bele a fazékba), majd kicsontozzuk, kockákra vágjuk és alaposan megszárítjuk.

A szardellákat apróra vágjuk és elvegyítjük a nyúlkockákkal, az apróra felkockázott uborkával, a reszelt savanyú almával, a tejföllel, egy evőkanál olivaolajjal, illetve a kemény tojások villával összetört sárgáival. Némi ecettel, sóval, borssal, reszelt vöröshagymával ízesítjük és lehűtjük.

Bánsági krumplisaláta

Hozzávalók:

1 kg apró szemű krumpli, 1 kemény tojás, két nyers tojás sárgája, egy pohár (175 g) tejföl, 2 kisebb vagy 1 nagyobb savanyú alma, 1 kisebb fej (jég)saláta, őrölt bors, só, petrezselyemzöld, 1 kisebb vöröshagyma, tárkony, kakukkfű.

Elkészítés:
Héjában megfőzzük, megtisztítjuk és felkarikázzuk a burgonyát és lehűtjük. Simára keverjük a kemény tojás sárgáját a két nyerssel és a tejföllel, sóval, borssal, tárkonnyal, kakukkfűvel, a megreszelt apró vöröshagymával, finomra metélt petrezselyemmel ízesítjük, ezután belereszeljük a meghámozott, savanyú almát. Összekeverjük óvatosan a krumplival, a tetejét megszórjuk az apróra vagdalt főtt tojás fehérjével.

Tálalás: felkockázott (jég)salátával kirakott tányéron.

Búzadarás könnyű álom

Hozzávalók

2 lapos evőkanál gríz, 2 dl tej, fél pohár (kb. 85 g) tejföl vagy natúr joghurt, 5 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 5 dkg (fél csomag) mazsola, 3 tojás, 1 nagyobb vagy két kisebb alma, 2-3 dkg vaj vagy sütőmargarin.

Elkészítés
A búzadarát simára keverjük a tejjel, a tejföllel, a vanilincukorral és a tojások sárgáival. Hozzáadjuk óvatosan a fehérjék keményre vert habját, majd a mazsolát, illetve a lehéjazott, kockákra vágott almát. Zsiradékkal kikent tálba vagy kis tepsibe öntjük a masszát, majd sütőben kb. fél órán keresztül sütjük.

Tojásos galuska

Hozzávalók:

50 dkg rétesliszt, 8 tojás, 10 dkg húsos szalonna, 1 dl tejszín, só, pár csepp étolaj.

Elkészítés:
Egy nagy fazékban sós, enyhén olajos vizet teszünk oda főni. Eközben a lisztet két tojással, 3 dl vízzel és kevés sóval simára keverjük. Ha a víz forr, beleszaggatjuk galuskaszaggatóval a tésztát. Akkor főttek meg a kis nokedlik, ha a víz színére feljöttek. Nagy szűrőkanállal kiemeljük és leszűrjük őket. 

A szalonnát kis kockákra vágjuk és egy serpenyőben kisütjük a zsírját. Egy csipetnyi sóval és a tejszínnel elvegyítjük a hat tojást - rántottát készítünk a serpenyőben a sült zsíron. Ízlés szerint borsozzuk. Ezt keverjük össze a nokedlivel.

Jól illik hozzá a friss fejessalátából készített ecetes savanyúság.

Diós-csokis linzer

Hozzávalók:

A tésztához 40 dkg liszt, 15 dkg vaj (ezzel finomabb, mint sütőmargarinnal és az állaga is másabb lesz), 10 dkg porcukor, 5 tojás sárgája, 1 csomag sütőpor. A töltelékhez 20 dkg porcukor, 5 tojás fehérje, 20-25 dkg darált dió (esetleg mandula, mogyoró), 10 dkg reszelt valódi étcsokoládé (s nem tortabevonó).

Elkészítés:
a) A tészta hozzávalóit alaposan összedolgozzuk, majd kb. fél cm vastagságúra nyújtjuk, s zsiradékkal kikent tepsiben csak félig(!) sütjük meg.
b) Amíg sül a tészta, a töltelék hozzávalóit összekeverjük egy lábasban, alacsony láng fölött, s hagyjuk besűrűsödni.
c) A töltelékkel megkenjük a teljesen kihűlt, félig sült tésztát, majd visszatesszük a sütőbe, s alacsony fokozaton addig sütjük, amíg a töltelék teteje meg nem szárad.
d) A tepsiben hagyjuk kihűlni a süteményt, majd szeleteljük föl apró kockákra.

Marharolád gombaágyon

Hozzávalók:

60 dkg marhahús darálva, 1 fej vöröshagyma, olaj, só, bors. Továbbá: 50 dkg csiperke, 2 evőkanál liszt, só, pirospaprika, egy nagyobb fej vagy két kisebb fej vöröshagyma, 1 pohár (175 g) tejföl, 2 dl tej.

Elkészítés:
Egy fej vöröshagymát a hússal ledarálunk, fűszerezzük némi sóval, pirospaprikával és borssal, majd a túró rúdiéhoz hasonló méretű ujjacskákat formázunk a masszából. Ezeket lisztben megforgatjuk és hirtelen kisütjük forró olajban.

Karikára vágjuk a hagymákat és megpároljuk némi étolajban. Ha nem túl nagyok a csiperkefejek, ne vágjuk őket össze, ha nagyobbak, akkor szabdaljuk őket kettő vagy négy részre. Tegyük őket a hagymakarikákra, és pároljuk őket néhány percig, majd öntsük egy nagy tűzálló tál aljára. Erre helyezzük rá a marharoládokat. A tejfölt keverjük el a liszttel, kevéske sóval, borssal és pirospaprikával csomómentesre, majd kerüljön bele a tej is, és öntsük a roládok tetejére. Ezután toljuk a tálat kb. fél órára forró sütőbe: addig süssük, amíg a fölösleges folyadék be nem sűrűsödik és el nem párolog, s a képződő kéreg piros nem lesz.

Tálalás: párolt rizzsel.

Kolbásszal töltött csirke

Hozzávalók:

1 csirke (kb. 1,5 kg), 1 zsemle, 1 kis konzerves májkrém, 1 keményre főzött tojás, 5 dkg lángolt kolbász, só, bors, étolaj, finomra metélt petrezselyem, majoranna.

Elkészítés:
A csirkét megtisztítjuk, majd a bőrét egy kiskanál segítségével fellazítjuk a mell és a nyak részeinél, de vigyázzunk arra, hogy ki ne lyukadjon. A töltelékhez a vízbe áztatott és jól kicsavart zsömlét a keményre főzött tojással és a kolbásszal megdaráljuk és elvegyítjük a masszában a májkrémet, főszerezzük borssal, finomra metélt petrezselyemmel. A csirke bőre alá töltjük ezt a keveréket, s nem a hasüregébe!

A szárnyast kívül belül megsózzuk, borsozzuk, majorannázzuk, leöntjük némi étolajjal, és egy tűzálló edényben kb. 60-70 percig sütjük.

Tálalás: burgonyapürével, rizses köretekkel, savanyúsággal.

Tokány vegyes húsból

Hozzávalók:

50 dkg sovány sertéshús, 50 dkg sovány marhahús, 2 cikk fokhagyma, 3 nagy fej vöröshagyma, 5 dkg sertészsír, egy kis konzerves paradicsompüré (vagy egy nagyobb, héjától megfosztott paradicsom), 1 fehérpaprika,  1 dl száraz fehérbor, 1 evőkanál liszt, őrölt bors, 1 dl tejföl, só, őrölt köménymag.

Elkészítés:
A húst vékony csíkokra vágjuk, besózzuk és liszttel összekeverjük. A vöröshagymát felkockázzuk, a zsírban pirosra sütjük, hozzátesszük a paradicsompürét és egy-két nagyobb keverés után a húst, átpirítjuk. Némi vízzel felöntjük, sózzuk, borsozzuk, beleöntjük a fehérbort, majd fedő alatt puhára pároljuk (a marhahús általában nehezebben puhul!).  A párolás ideje alatt beletesszük a kicsumázott, felkarikázott paprikát és a kisebb darabokra szeletelt fokhagymát. Amikor a hús puha, akkor rámerjük a tejfölt és figyelmesen kavargatjuk addig, amíg be nem sűrűsödik (a tűzhely legyen kis fokozaton!). Ha már teljesen kész, némi őrölt köménnyel ízesítjük.

Tálalás: forrón. Köretnek főtt tészta ajánlott, esetleg párolt rizs. Vegyes csalamádé illik hozzá.

Rozmaringos, kakukkfüves sovány szelet

Hozzávalók:

60 dkg sovány sertéshús (pl. 8 combszelet), 2 fej vöröshagyma, olaj a sütéshez, só, liszt, rozmaring, kakukkfű.

Elkészítés:
Némi olajban elkeverjük a finomra vágott hagymát, a rozmaringot és a kakukkfüvet. A húst felszeleteljük, kiklopfoljuk, beledörzsöljük a fűszeres olajat, s egy éjszakán át állni hagyjuk a hűtőben. Még mielőtt kisütnénk, leszedjük róla a fűszerdarabokat és lecsepegtetjük az olajat. Lisztben megforgatjuk, sózzuk, s mindkét oldalát pirosra sütjük forró napraforgóolajban.

Tálalás: krumplipürével vagy párolt rizzsel, friss uborkasalátával.

Brassói káposzta

Hozzávalók:

1 kg nyers káposzta, 50 dkg darált (zsírosabb) sertéshús (lapocka), 15 dkg füstölt húsos szalonna, egy pohár (175 g) tejföl, 3 dkg liszt, őrölt köménymag, só.

Elkészítés:
A káposztát finomra reszeljük és hozzátesszük a nagyobb csíkokra vágott sertéshúst. Megsózzuk, köménymaggal megszórjuk és annyi vízzel, amennyi ellepi, feltesszük a tűzhelyre.

Amíg fő, a szalonnát apró darabokra vágjuk és pirosra sütjük. A tejfölt elkeverjük a liszttel és a szalonna zsírjával és ezzel besűrítjük a káposztás húst (ha a sertés már puha), majd rászórjuk a szalonnapörcöket. Utólag némi köménymaggal fűszerezhetjük.

Almás csibeleves

Hozzávalók

3 nagyobb savanyú alma, 1 kisebb (kb. 1 kg-os) csirke, 2 tojás sárgája, 4 tyúkhúsleveskocka, két evőkanál liszt, egy pohár zsírszegény tejföl (vagy natúr joghurt), só, fél evőkanál cukor, bors, némi metélőhagyma és petrezselyemzöld.

Összetevők
A csirkét megtisztítjuk és feldaraboljuk, majd kb. két és fél liter hideg vízben, lassú tűzön feltesszük főzni. Ha felforrt, beledobjuk a leveskockákat, leszedjük a habját és takaréklángon főzzük tovább kb. két és fél óráig, amíg a szárnyas vajpuhára nem fő. A főzés vége előtt 5-10 perccel beletesszük az apróra vágott petrezselymet és kevéske apróra metélt snidlinget, és besűrítjük a tojássárgájából, tejfölből (joghurtból) és lisztből készült habarással. A meghámozott, csutkájától megfosztott almát apró kockákra vágjuk, némi cukorral, kevés vízben megfőzzük, vigyázva arra, hogy a kockák szét ne főjjenek! Az almát a levével együtt a kész leveshez adjuk. Ha az étel nem lenne elég sós, borsos, utánaízesítünk.

Forrón tálaljuk!

Túrókrémes gyümölcssaláta

Hozzávalók

4 nagyobb banán, 4 puhább húsú, édes alma, 2 kivi, 1 lime, 1 narancs, 1 csomag (10 dkg) rumba áztatott mazsola, 50 dkg félzsíros tehéntúró, 1  pohár natúr joghurt (175 g), 1 teáskanál reszelt citromhéj, négy evőkanál cukor, 2 evőkanál citromlé, esetleg mogyoródarabok vagy mandulaforgács

Elkészítés
A gyümölcsöket meghámozzuk és megtisztítjuk, egyformán 2X2 cm-es kockákra vágjuk őket egy tálba, majd a lime kinyomott levével, a rumba áztatott mazsolával és egy evőkanál cukorral ízesítjük a keveréket, ezután kb. másfél órát hűtjük.

A túrót alaposan áttörjük, majd simára keverjük a joghurttal, a citromlével, három kanál cukorral és a reszelt citromhéjjal. 

A gyümölcsöt tálalás előtt kicsit átforgatjuk, majd tányérokva halmozva, a hideg túrókrémet rákanalazva kínáljuk.

Töklecsó, tökös lecsó

Hozzávalók

1 kg tök (vagy egyéb tökféle: cukkini, patisszon), 1 fej vöröshagyma, 2 kisebb szál lecsókolbász, 3 evőkanál étolaj, 3 nagy fehérpaprika, 5 db édes, átlagos paradicsom (télen egy üveg lecsó), só, pirospaprika

Elkészítés
A laskára felszeletelt hagymát megpirítjuk az olajon, majd egy teáskanálnyi pirospaprikával tesszük ízletessé és színessé. A feldarabolt, héjától megfosztott paradicsomot és a kicsumázott, csíkokra vágott paprikát a paprikás-hagymás olajban, sózva, majdnem puhára pároljuk. Hozzátesszük a felkarikázott lecsókolbászt, majd a legyalult, sózott, a felesleges víztől kinyomkodott tököt. Rázogatva pároljuk készre a tökfélét, ne keverjük, mert könnyen összetörik. 

Citromos húsleves

Hozzávalók
egy bőrétől megfosztott (kb. 1 kg) malaccsülök, 1 fej vöröshagyma, egy késhegynyi reszelt szerecsendió, egy darabka szerecsendió, egy darabka gyömbér (vagy a szárított, reszelt változat), fél evőkanál ételízesítő, só ízlés szerint, 1 nagyobb vagy 2 kisebb bio citrom (méreganyagoktól mentes héjú), egy pohár (175 g) tejföl.
A levesbetéthez: galuskatészta 10 dkg lisztből, 1 tojásból, kevéske vízből és sóból.

Elkészítés
A csülköt egészben feltesszük főzni takaréklángon, két liter vízben az egészben hagyott hagymával, gyömbérrel és szerecsendióval ízesítve. Ha a hús majdnem puha, megsózzuk és beleszórjuk az ételízesítőt, majd így főzzük tovább. Majdnem kész állapotban belereszeljük a citrom sárga héjrészét, de fehér héjdarabok ne kerüljenek bele, mert megkeseríti a lét. Ezután közvetlenül beleszaggatjuk a galuskát, és a tűzről levéve, belecsorgatjuk a citrom levét.

Tálalás
A tányérokba egy-egy evőkanál tejfölt rakva, a csülköt kisebb darabokra szedve.

Ostorrétes recept

Hozzávalók

rétesliszt (változó mennyiségű), 6 dl tej, 3 dkg élesztő, 2 evőkanál cukor, 2 csomag vanilincukor, 25 dkg vaj (margarinnal nincs olyan jó íze), 5 dkg porcukor, 8 dkg dió, csipetnyi só

Elkészítés
Fél deci édes tejben megfuttatjuk az élesztőt, majd hozzáöntve a többi langyos(!) tejet, összedolgozzuk a tojások sárgáival, egy csipetnyi sóval, illetve annyi rétesliszttel, hogy a szokásos rétes tésztájánál valamivel keményebb tésztát kapjunk.

Három egyenlő adagra osztjuk a kikevert masszát, majd lefedve negyed órán keresztül állni hagyjuk. Fólián kinyújtjuk az első lapot, megkenjük olvasztott vajjal és meghintjük por- és vaníliás cukor keverékével. Erre tesszük rá a második, illetve a harmadik lapokat, mindegyiket megszórva cukorkeverékkel és bekenve vajjal. Majd megfogjuk a fólia széleit, és így göngyöljük össze a három összerakott réteslapot.

Némi vajjal kikenjük a tepsit, kígyó alakban ráfektetjük a tekercset, megkenjük tojásfehérjével alaposan, majd megszórjuk darált dióval (esetleg darált mákkal). Szép pirosra sütjük, kb. 175 Celsius fokon.

Tálalás
Egészben történik, mindenki akkora mennyiséget tör magának, amennyit szeret.

Tipp
Bor- vagy vaníliasódóval leöntve tehetjük érdekesebbé.

A tepertőpástétom receptje

Hozzávalók

20 dkg tepertő, 1 közepes fej vöröshagyma, 2 keményre főzött tojás, só, törött bors, mustár.

Elkészítés
A tepertőt ledaráljuk a hagymával és a kemény tojásokkal, és a fenti fűszerekkel ízesítve alaposan kikeverjük. Ízlés szerinti mennyiségű mustárral tesszük pikáns ízűvé, majd alaposan lehűtjük.

Toast-kenyérből készült piritóssal, paradicsommal, savanyú uborkával és néhány karika lilahagymával igazán isteni.

Céklás burgonyasaláta

Hozzávalók:

1 kg krumpli, 50 dkg cékla, 4 db savanyú uborka, 2 szál sárgarépa, 2 db savanyúbb típusú alma, 1 közepes fej vöröshagyma,  só, cukor, 1,5 dl majonéz (lehetőleg házi), egy pohár (175 g) tejföl, (fehér)bors

Elkészítés:
Külön megfőzzük a megtisztított burgonyát, a céklát, a sárgarépát, majd 1x1x1 centis kockákra vágjuk. Összekeverjük a megtisztított, reszelt hagymával, a zöldségekhez hasonló méretűre kockázott meghámozott almával, majd enyhén besózzuk és cukrozzuk. A tejfölből és a majonézből tartármártást készítünk, ezzel óvatosan összekeverjük a kockákat, a tetejére némi (fehér)borsot szórunk, majd egy napig pihentetjük a hűtőszekrényben.

Spenótgaluska

Hozzávalók

Mirelit spenót (kb. 25 dkg), 1 tojás, 5 dkg vaj (vagy sütőmargarin), fél pohár (kb. 80 gramm) sovány natúr joghurt, liszt (fele-fele arányban teljes kiőrlésű rozsliszt és fehérliszt), só, bors.

Elkészítés
A felengedett spenótot összekeverjük a tojással, a joghurttal, sóval, borssal és annyi liszttel, hogy közepesen laza masszát kapjunk. Egy nagy fazékban sós vizet teszünk oda főzni, majd galuskaszaggatóval beleaprózzuk a tésztát. Akkor lesz kész, ha a zöld galuskák feljönnek a víz tetejére. A leszűrt, még forró apró tésztákat 5 dkg vajjal/margarinnal keverjük össze.

Májfasírt

Hozzávalók

50-60 dkg sertés- vagy marhamáj (ez utóbbi finomabb), tej, 1 nagy fej vöröshagyma, liszt, zsemlemorzsa, 2 zsömle, 5 tojás, só, bors, ételízesítő, majoranna, étolaj.

A májat a főzést megelőző este megtisztítjuk, hártyáit leszedjük, majd tejben egy éjszakán keresztül áztatjuk. Másnap átdarálju. A hagymát egy evőkanál olajon megpirítjuk. A visszamaradt tejben megáztatjuk a zsemlét, kezünkkel pépesítjük, összekeverjük a hagymás zsiradékkal és a darált májjal, négy tojással, illetve a fűszerekkel. Ha a massza túl lágy és formázhatatlan lenne, kevés zsemlemorzsával tesszük alakíthatóvá. 10 hosszúkás, roládszerű darabot formázva belőle, lisztben, a maradék egy tojásban, zsemlemorzsában megforgatjuk, majd forró, bő olajban pirosra, ropogósra sütjük.

Matrózhús

Hozzávalók

1 kg megtisztított sertéscomb, 1 nagy fej vöröshagyma, 2-3 evőkanál liszt, négy evőkanál étolaj. A fűszerezéshez: só, őrölt bors, 2 evőkanál csípős mustár, kevéske majoranna, kakukkfű, 1 gerezd fokhagyma.

Elkészítés
A húst vékony (kb. 1x4 cm-es) csíkokra vágjuk, majd lisztben meghempergetjük és a felhevített olajban pirosra sütjük, ezután kiszedjük egy lyukas kanál segítségével a zsiradékból. A serpenyőben maradt olajban üvegesre sütjük a finomra kockázott hagymát, majd hozzákeverjük az ízlés szerinti mennyiségű sót, illetve a többi fűszereket. Ha ez kész, visszatesszük a húst és puhára pároljuk, némi víz hozzáadásával. A végén megízesítjük a mustárral.

Ajánlott köret
Krumplipüré, párolt rizs, zöldséges rizsköret

Tarator (bolgár hideg uborkaleves)

Hozzávalók

1 kígyóuborka (kb. 20-25 dkg), 350 gramm (két pohárnyi) zsírszegény natúr joghurt, friss kaporlevelek, 3 nagy gerezd fokhagyma, 1 evőkanál napraforgóolaj, só.

Elkészítés
A meghámozott uborkát nagyon apró kockákra vágjuk, majd besózzuk. Belekeverjük a szétnyomott fokhagymát és összekeverjük olajjal és joghurttal. Némi apróra metélt kaporral ízesítjük, majd felhígítjuk kb. 4,5 dl nagyon hideg vízzel. Az ételt frissen fogyasszuk!

Túrós táska

Hozzávalók: 

75 dkg rétesliszt, 5 tojás, 5 dkg élesztő, kevéske tej, 10 dkg sütőmargarin, 25 dkg cukor, egy nagy zacskó (50 dkg) tehéntúró, 10 dkg rumba áztatott mazsola, két púpozott evőkanál gríz, ízesítésnek kevés citrom, fahéj, kevés só, 1 csomag vaníliás cukor.

Elkészítés:
Az élesztőt kevés tejben, kevés cukorral megfuttatjuk, majd hozzátesszük a liszthez egy tálban, beleteszünk két tojást, 10 dkg cukrot, egy csipetnyi sót. Langyos tej folyamatos hozzáadagolásával közepesen lágy tésztát gyúrunk, alaposan megdagasztjuk és kb. 60-80 percig kelni hagyjuk a lefedett tálban.

Miközben kel a tészta, a túrót áttörjük (használhatunk süteményekhez ajánlott vödrös túrókrémet is, a Lidlben kapható ilyen, de ilyenkor több grízzel tesszük sűrűbbé), alaposan kikeverjük 15 dkg cukorral, hozzáteszünk némi reszelt citromhéjat, vaníliás cukrot, leheletnyi sót, búzadarát, két tojás sárgáját, és a maradék tojásfehérjék keménnyé vert habját.

A megkelt tésztát lisztezett gyúródeszkán kb. 1 cm vastagra nyújtjuk, majd kb. 6x6 cm-es négyzeteket vágunk belőlük. A tésztadarabok közepébe fél evőkanálnyi túrókrém kerüljön. Ha készen vagyunk, a tészta sarkait - kissé megnyújtva - a túrókrém közepén finoman összecsomózzuk. Margarinnal kikent, liszttel hintett tepsiben, előmelegített sütőben sütjük a táskákat 175 Celsius fokon kb. 15-20 percig. Vigyázzunk arra, hogy a táskák egymástól távolra kerüljenek a tepsiben. Ízlés szerint (akár fahéjas, akár vaníliás) porcukorral meghintve is tálalhatjuk.

Lángos

Hozzávalók kb. 10 db lángoshoz:

50 dkg finomliszt (ennek az 1/4-ét helyettesíthetjük teljes kiőrlésű rozsliszttel is), 20 dkg krumpli, 1 tojás, 10 dkg zsírszegény (25%-os zsírtartalmú) margarin, 3 dkg élesztő, kevéske tej, só, 1 teáskanálnyi cukor, étolaj.

Elkészítés
A krumplit megfőzzük és alaposan áttörjük. Az élesztőt kevéske (kb. fél decinyi), minimális cukorral felfuttatjuk. Egy gyúródeszkán (vagy folpackkal lefedett asztalon) felhalmozzuk a lisztet, lyukat vájunk a közepébe és beleütjük a tojást, majd belekerül az élesztős tej, két teáskanálnyi só és a margarn is. Közepesen kemény tésztát kell belőle gyúrni belőle, néha kevéske tejet adagolva. Az alapos kidolgozás után a masszát 50-60 percen keresztül állni hagyjuk, természetesen alaposan lefedve. Ha megkelt, visszatesszük a lisztezett nyújtódeszkára, és egy kb. hét centiméter átmérőjű bögrével kis cipókat szaggatunk belőle, a maradék tésztát pedig megformázzuk. Ismét kelni hagyjuk kb. 20-30 percet letakarva, majd a korongokat kör alakúra széthúzva beledobjuk  a forró, bő olajba. Az oldalait pirosra sütjük.

Hagyományos ízesítés
Fokhagymával, tejföllel, sóval megszórva, reszelt sajttal, juhtúróval

Újszerű ízesítés - néhány tipp
Hamburgerszerű melegszendvicskrémmel, bolognai szósszal, ketchuppal, mexikói chilis babbal

Figyelem! Az ételnek magas az energiatartalma!

Nyúlcomb rántva

Hozzávalók négy személyre: 4 nyúlcomb, liszt, 2-3 tojás, prézli, só, étolaj a sütéshez, mustár.


A nyúlcombokat bekenjük mustárral, s egy lefedett tálban két napig a hűtőben tároljuk, onnan kivéve szárazra töröljük, megmossuk, besózzuk, majd a szokásos módon: lisztben, prézliben, tojásban megforgatjuk és forró olajban kisütjük. (A mustáros páctól hamar megpuhul.)

Zserbó egyszerűen

Hozzávalók

40 dkg liszt, 2 tojás, fél csomag sütőpor, 15 dkg sütőmargarin vagy libazsír, 5 dkg porcukor, 175 g tejföl, csipetnyi só, kb. 40 dkg édes sárgabaracklekvár, 15 dkg darált dió.

Elkészítés
1. A lisztet a zsiradékkal, a sütőporral, egy egész tojás és a másik sárgája (a fehérjét tegyük külön!), a porcukorral és a tejföllel összedolgozzuk. A tésztát három egyenlő részre osztjuk, majd vékonyra kinyújtjuk azokat. Vékonyan kikenünk margarinnal egy tepsit, finoman belisztezzük, majd egy lapot belehelyezünk. Megkenjük lekvárral és meghintjük dióval. Erre rátesszük a következő lapot, ezt szintén meg kell kenni és szórni. A harmadikkal befedjük.

2. Szusszanunk 5 percet, amíg bemelegszik 175 fokon a sütő, majd a tészta tetejét egy villával megszurkáljuk. Addig sütjük, amíg a süteményünk teteje világospiros nem lesz. 

3. A kihűlt tésztát bevonjuk csokoládémázzal. Ennek elkészítése a következő: 10 dkg jó minőségű étcsokoládét gőz fölött felolvasztunk, majd összekeverjük egy nagy evőkanálnyi vajjal és 3 evőkanál porcukorral. Még folyékony, de már annyira nem meleg állapotában keverjük bele a maradék tojásfehérjét. A masszát szépen, egyenletesen simítsuk el a süteményen és pihentessük öt-hat órán keresztül.


Tipp:
Más ízvilágot kapunk, ha a diót darált mogyoróval, a baracklekvárt más típusú lekvárokkal helyettesítjük. A zserbóhoz jól passzol például a szeder- vagy szilvalekvár.

Hogyan süssünk halat?

A hal az egyik legegészségesebb és legzsírszegényebb húsok egyike, s - főleg a tengeriek - tele vannak az agy működésére jó hatással lévő Omega3-zsírsavakkal.


Az apró halak  (hekk, törpeharcsa, pangasius, pisztráng) sütése a következő módon zajlik:
a) a vízi élőlényeket alaposan megmossuk, a felesleges pikkelyeket lekaparjuk (figyelni kell, mert gyakran a fagyasztott tengeri halakon is akad egy-két le nem szedett "halpénz"). Besózzuk.
b) Egy tálban összekeverünk lisztet pirospaprikával, a halakat ebben forgatjuk meg.
c) A darabok mindkét oldalát forró olajban, gyors sütéssel kisütjük. (Vigyázat! Ha a halat lassan sütjük, rengeteg felesleges olajat képes magába szívni!)

Jól passzol krumplipüré, szalmakrumpli vagy vegyes zöldségköret mellé, de fogyaszthatjuk egyszerűen kenyérrel is. Savanyú uborka vagy csalamádé illik hozzá.

Fasírt egyszerűen

Hozzávalók
60 dkg darált (sertés)hús, 2 zsemle, 3 tojás, kevés ételízesétő, 1 csokor petreselyem, 3 nagy gerezd fokhagyma, őrölt bors, kicsi fej vöröshagyma, 1 csapott teáskanál pirospaprika (ízlés szerint csípős is lehet), só, étolaj a sütéshez, szükség szerint némi zsemlemorzsa.

Elkészítés
A darált húst (az ízhatás miatt jobb, ha a hús kicsit zsíros) egy nagy tálban összekeverjük a péppé zúzott fokhagymával, a lereszelt fokhagymával, az egyéb fűszerekkel, tojásokkal. A zsemlét tejben vagy vízben megáztatjuk és péppé nyomva elvegyítjük a darált hússal. Ha a massza hígsága miatt nem elég formázható, tegyünk bele kevéske prézlit

Megsüthetjük a masszát kicsi (pinponglabdányi nagyságú) gombócokká gyúrva forró olajban (megforgathatjuk prézliben is), vagy egészben, kb. hét-nyolc centi széles rúddá formázva kiolajozott/kizsírozott tepsiben, esetleg némi beirdalt szalonnaszelet a tetejére (ez utóbbi verzió zsírszegényebb).

Univerzális étel, mert főzelékfeltétel, szendvicstöltelék is lehet belőle, de (rizses) zöldségköret vagy krumplipüré mellé is jól dukál.

Tippek
a) spórolhatunk, ha a friss darált hús felét egy nagy konzerv löncshússal (darált sertéshússal) helyettesítjük, de fele-fele arányban kerülhet bele levesből megmaradt főtt hús is ledarálva.
b) Különlegesebb ízt is elérhetünk, ha nem (csak) sertéshús kerül a masszába, hanem más húsokkal kombináljuk, vagy teljesen abból készítjük (pulyka, marha stb.)
c) A tepsiben sütött fasírt közepébe kerülhet néhány szem mexikói zöldségkeverék, egész főtt tojások vagy akár egy szál kolbász is.

Piskóta egyszerűen

Nem túl hízlaló, jól kombinálható, több összetettebb sütemény alapja a piskóta.

Az általam kitapasztalt legegyszerűbb és legfinomabb recept a következő:

Hozzávalók
15 dkg rétesliszt (egészségesebb, bár a tészta állagát kevéssé befolyásolja, ha a réteslisztből 5 dkg-ot teljes kiőrlésű rozsliszttel helyettesítünk), 6 átlagos méretű (kb. 55 grammos) tojás, 15 dkg porcukor, késhegynyi só, leheletnyi szódabikarbóna.

Elkészítés
A tojás két részét különválasztjuk. A fehérjéket kemény habbá verjük a porcukorral. A lisztet, a kevés sót és a szódabikarbónát összemixeljük a tojássárgájákkal, majd óvatosan a fehérjehabot is. Egy tepsit (laposat és széleset, vagy mélyebbet és keskenyebbet, amilyen formájúra szeretnénk sütni a piskótát) kevés olajjal kikenünk,  majd vékony rétegben behintjük liszttel. A sütőt előmelegítjük 175 Celsius fokon.

A sütési idő 18-20 perc, de a sütő ajtaját a sütés közben nem szabad kinyitni, mert a massza könnyen összeesik! Az időegység letelte után fogpiszkáló beleszúrásával leteszteljük, hogy nem ragad-e.

Mindenképpen kihűlve daraboljuk bevizezett késsel.

Tipp:
Végtelen számú ízesítőanyaggal tehetjük finomabbá, pl. gyümölcslekvárral, mogyorókrémmel, kerülhet a tetejére gyümölcszselé és friss gyümölcs, főzött krém stb.

Erőleves egyszerűen

Hozzávalók:

80 dkg marhahús (ízlés szerint zsírosabb is lehet), kb. 50 dkg marha vagy sertés levescsont, leveszöldség (alap: kb. 5 nagy répa, kevéske kelkáposzta, 3 vastagabb szál petrezselyemgyökér és/vagy pasztinák, 1 kisebb krumpli, öklömnyi nagyságú karalábé, kis darab zeller), kis fej vöröshagyma, pár szem szemesbors, só.

Elkészítés:
A megtisztított csontot és marhahúst hideg vízben, egy nagy lábasban feltesszük főzni. A láng legyen lassú, a finom leves egyik alapja a lassú főzés. Kevergetni nem szabad. Forrás után a keletkezett habot egy kisebb szűrőkanállal leszedjük. Kevés sót teszünk hozzá, majd ízlés szerint később is sózzuk (a nátrium-klorid egy része kiváltható leveskockával vagy ételízesítővel is). A vöröshagymát és a megtisztitótt zöldségeket belehelyezzük a kondérba (az utolsó vörös hámhéját érdemes meghagyni a hagymán, mert szép színt kölcsönöz a levesnek). A lének legalább három óra főzési idő szükséges. 

A krumpli körülbelül a főzési idő letelte előtt 25-30 perccel kerüljön a lábasba (ez a zöldségféle egyébként képes kontrollálni a leves sótartalmát). 

Tippek:
a)  levesbe ízlés és igény szerint kerülhet kevéske zöldborsó (akár héjastul is), zöldbab, karfiol, egy-két fej gomba, kisebb darab paprika. Ezek főzési ideje eltér.
b) ha zavarosra sikeredik a leves, nem lesz túl étvágygerjesztő, ezért át lehet szűrni.

Extra tippek:
1. Finom tojáslevest készíthetsz némi ecettel, köménymaggal és tojással dúsítva a léből
2. A tányérokba üthetsz fejenként egy-két tojást, és erre rámerheted a nagyon forró levest. Illik bele némi extra bors és apróra metélt zöldfűszerek (metélőhagyma, petrezselyem stb.).  

Spórolás:
A főtt hús felhasználható főételnek is vékonyra szeletelve, főtt krumpli és valamilyen mártás (paradicsom-, sóska-, spenót-, gyümölcs- stb.) mellé.

Borleves egyszerűen

Hozzávalók két-három személyre:

4-5 dl jobb minőségű fehér bor, három tojás sárgája, fél pohár (kb. 90 gramm) tejföl, só és cukor ízlés szerint, egy fahéjrúd, reszelt citromhéj, három szem szegfűszeg

A bort kb. három evőkanállal, sóval, a szegfűszeg-szemekkel és a fahéjrúddal felforralod Egy fémedényben (amelyben az egész leves elfér majd) a tejfölt összekevered a tojás sárgáival, majd hozzáteszel kb. két evőkanált a felforralt borból és elkevered, vigyázva arra, hogy ki ne csapódjon a tojás. Ha kész, a felforralt bor többi részét folyamatosan adagolva összekutyulod vele. A végén némi reszelt citrommal (NE használj boltban kapható citromot, mert méreganyagokkal kezelték a héját, a zacskós, szárított citromhéj megfelelő) ízesíted, és ha nem találod eléggé édesnek, teszel még hozzá cukrot vagy édesítőszert. Melegen illik tálalni, a tetején jól mutat egy-két levélnyi citromfű.

Receptek kezdőknek   © 2008. Template Recipes by Emporium Digital

TOP